Rólunk
Kincsesláda Stúdió
A Fény Felé Alapítvány által nyújtott szociális szolgáltatások (támogatott lakhatás, nappali ellátás, fejlesztő foglalkoztatók) mindegyike állami normatíva igénybevételével működik, mely azonban nem fedezi a bérek és kiadási költségek teljes összegét.
A foglalkoztatás megszervezésének fő célja 1999-től elsődlegesen lakóink készségeinek, képességeinek fejlesztése, integrációjuk egyik eszköze volt. Lényeges szempontot képezett, hogy a fogyatékossággal élő ellátottaink munkájuk révén jövedelemhez jutottak, mellyel saját ellátásukhoz járultak hozzá. Személyi térítési díjuk megnövekedett. Ez volt az első lépés gazdasági stabilitásunk megteremtése felé.
A biztonságos működtetés érdekében megváltozott munkaképességű szakdolgozókat alkalmaztunk szociális intézményeink kötelező, sőt azon felüli létszámának biztosítására. Néhány év alatt teljes intézményhálózatunkban megjelentek a részmunkaidőben alkalmazott egészségkárosodott szakemberek.
Jelentős változás volt a Kincsesláda műhely életében, hogy a fejlesztő foglalkoztatásban résztvevő, alacsony iskolai végzettségű, munka tapasztalat nélküli dolgozóink mellett megjelentek az egészségkárosodott varrónők, szakmunkások. Ők már képesek minőségi termékek előállítására is. Így kialakult egy olyan termelési struktúra, ahol mindenki képessége szerinti végez munkát. Van, aki szab, varr, van, aki töltőanyagot tép, terméket tölt, darabol, vasal, csomagol. Megjelent a bérmunka, ahol futószalag szerűen dolgoznak a munkavállalók. Néhány év alatt megnöveltük az előállított termékek palettáját, megnövekedett árbevételünk, amit azonnal fejlesztésre fordítottunk. Bekapcsolódtunk a „Segítő vásárlás” programba, ahol megkaptuk a segítő vásárlás logó védjegy használatának jogát. Indultunk a Salva Vita Alapítvány által indított Design Randi programban, bekapcsolódtunk az OFA munkájába.
Lényeges, hogy az előállított termékeinket saját tulajdonunkban lévő, Debrecen központjában megépített üzletünkben, a Fény Felé Kreatív Stúdióban értékesítjük. Az eladott termékeink a kereslet-kínálat szimbiózisát alkotják, mert a gyártást azonnal át tudjuk állítani a kereslet függvényében.
Kincsesláda műhely
A megnövekedett létszám és termelés egyre inkább helyhiányt eredményezett az Alapítvány Harmat utcai épületben. Törekvésünk, hogy a termelést elkülönítsük a szociális ellátástól, 2018 nyarán vált valóra. Alapítványunk 25. születésnapi ajándékaként megvásároltuk 35mFt-ért (28mFt hitelt vállalva) a Debrecen Rózsástelep utca 24. szám alatt található 250 m2-es ingatlant. Felújítottuk, akadálymentesítettük, 2019. januárban megnyitottuk.
Kincsesláda műhelyeinkben a fejlesztő és az akkreditált foglalkoztatás keretében a munkavégzés optimális lehetőségének formáját és módszereit biztosítja Alapítványunk. Magában foglalja a munkára való felkészítés lehetőségének megteremtését, az oktatást és a betanítási folyamatot is.
Célunk, hogy szociális intézményeink ellátottai, a megváltozott munkaképességű személyek értékteremtő munkát végezhessenek, elismerjék tevékenységüket, segély helyett saját jövedelemből éljenek.
A fejlesztő foglalkoztatás célja a Fény Felé Alapítvány által fenntartott szociális intézményekben ellátott, fogyatékossággal élő személyek gondozási, fejlesztési, illetve rehabilitációs tervben foglaltak szerint az egyéni egészségi állapotuknak, koruknak, fizikai és mentális állapotuknak megfelelő fejlesztési és foglalkoztatási szolgáltatás biztosítása. Ez az önálló munkavégzésre vagy a nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre való felkészítést szolgálja.
Ez történhet munkaviszonyban, vagy a Szociális törvényben meghatározott szabályok szerint, fejlesztési szerződés alapján.
Akkreditált foglalkoztatás
A Fény Felé Alapítvány 2012-ben kapott akkreditációs tanúsítványt. Jelenleg hat telephelyen, összesen 49 megváltozott munkaképességű embernek biztosítunk munkahelyet, munkát. Minden telephelyünk akadálymentes, ahol a munkakörülményeket folyamatosan javítjuk, fejlesztjük, nagy hangsúlyt fektetünk az infrastrukturális beruházásokra, saját erőből is.
Akkreditációs bértámogatás segítségével foglalkoztatott munkavállalóink munkakörei: szociális intézményeinkben-portás, szociális gondozó, masszőr, értékesítésben dolgozó bolti eladó, rehabilitációs mentor és tanácsadó; egyszerű mezőgazdasági foglalkozású, és a legnagyobb létszámban egyszerű ipari foglalkozású dolgozók, akik elsősorban kézműipari vagy karbantartói, adminisztrációs tevékenységeket végeznek.
Fény Felé Alapítvány – Kreatív Stúdió
Ajándékbolt Debrecen belvárosában a Fény Felé Kincsesláda műhelyében megváltozott munkaképességű emberek által előállított csodálatos ajándékokkal lepheti meg szeretteit!
A Fény Felé Kincsesláda műhelyekben előállított kézműves termékeink értékesítésére szükségünk volt egy Debrecen frekventált helyén lévő üzlethelyiségre. Olyan helyet kerestünk, ami az utca felől és az épületen belül is teljesen akadálymentes.
Alapítványunk a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivataltól 2014-ben pályázatot nyert 19.800.000 Ft értékben. Sokáig keresgéltünk megfelelő helyiséget, de nem találtunk. Ezért hát építettünk magunknak egy, minden szempontból megfelelő üzlethelyiséget Debrecen belvárosában, a Csók utca 3. szám alatt. Megépítésében, bútorainak legyártásában alapítványunk dolgozói működtek közre.
Az üzletben megváltozott munkaképességű bolti eladók mellett fogyatékossággal élő ellátottaink is részt vesznek az értékesítésben. Innen szervezzük a külső helyszíneken való értékesítést. Jártunk Debrecen kívül, Budapesten, Kapolcson, Nürnbergben, Hortobágyon. Részt veszünk a szervezett „Segítő vásárlás” programban, amikor cégekhez megyünk ki, hogy a dolgozók nálunk tudják beszerezni családtagjaiknak a karácsonyi, gyermeknapi, húsvéti ajándékokat.
A bolt különlegessége az is, hogy nemcsak a bemutatott termékeket lehet nálunk megvásárolni, hanem egyéni kívánságokat is igyekszünk teljesíteni. Webshopot – Webáruházat is működtetünk, melyen online megrendeléseket is fogadunk bármelyik napon.
Külső helyszínen való értékesítéskor rendszeresen szervezünk integrált kézműves foglalkozásokat.